Kezdőoldal

Önkormányzat

Intézményeink

Pályázataink

Közbeszerzés

Nemzetiségi Önkormányzatok

Civil szervezeteink

Egyházak

Partner település

Hírek, hirdetmények

Közérdekű információk

Helyi vállalkozók

Látnivalók

Galéria

A Magyarországi Metodista Egyház hidasi gyülekezete


Elérhetőségeink

Lelkészi hivatal: Pécs, Tompa M. u 52.
Telefonszám: 0672/210-069

Hidasi képviselőnk: Mühl Henrik, Hidas, Erkel Ferenc. u 25.
Telefonszám: 0672/457-161

A pécsi és hidasi istentiszteletek helyéről és időpontjáról ezeken a címeken és telefonszámokon lehet aktuális információkat kapni.

Országos honlapunk
Pécsi körzet honlapja



Örömmel és köszönettel élünk azzal a lehetőséggel, hogy Hidas község honlapján röviden bemutatkozhatunk, és beszélhetünk a községben folyó metodista misszióról, valamint az egész világon kb. 50 millió tagot számláló Metodista Egyházról és a hidasi gyülekezettel való kapcsolódásáról.

A Metodista Egyházi munka kialakulása Hidason

Hidason a Metodista Egyház tevékenysége 1946-ban kezdődött, Löbel János lelkész szolgálata által. Helyileg a mostani metodista imaházban (Hidas Petőfi u 9.), amely korábban - az 1 fő kivételével – teljes létszámban Németországba kitelepített németajkú baptista gyülekezet otthona volt. Az akkori németajkú lakosság nagy anyagi és lelki nyomorúságban élt. Szinte minden család megcsonkult. Szeretteik a háborúban meghaltak, eltűntek, fogságba estek, vagy málenkij robotra hurcolták a Szovjetunióba. Házukat, vagyonukat elvették, földönfutóvá váltak saját hazájukban.

Anyaegyházukban -, ahol vigaszt kerestek – csak magyar nyelven hallhatták az igehirdetést, amit sokan nem is értettek. Így egyesek a metodista istentiszteletekre kezdtek járni, ahol anyanyelvükön hirdették az élő igét. Többen megtértek és csatlakoztak a Metodista Egyházhoz. Az istentiszteletet rendszeresen látogatók létszáma 25-30 főre növekedett.
A hidasi gyülekezet ma a pécsi körzethez tartozó néhány fős közösség. Létszámát 2 kitelepítés, és a fiatalok elköltözése zsugorította ilyen mértékűre. Az új emberek elérését csökkentette az a körülmény is, hogy az igehirdetés több, mint 15 évig csak német nyelven folyt.

A továbbiakban röviden bemutatjuk a Metodista Egyházat, tanítását és szolgálatát.

A Metodista Egyház története
A metodista Egyház története Angliában kezdődött az 1720-as években, néhány anglikán vallású egyetemi hallgató közös bibliatanulmányozása, imádkozása és módszeres keresztyén életgyakorlata által. Módszereskedőknek, metodistáknak csúfolták őket. Innen a később önálló egyházzá vált mozgalom neve: Metodista Egyház.

Ezen oxfordi egyetemista csoport két tagja volt (John) Wesley János (a Metodista Egyház későbbi megszervezője) és testvére (Charles) Károly (nagyon sok kedvelt egyházi ének szerzője), akik az egyetemen lelkészi képesítést szereztek. Wesley János és köre szolgálata a nagy nyomorúságban élő angol munkásság felé fordult (gyermekmunka, alkoholizmus, stb.). A misszió viharos gyorsasággal terjedt Angliában és az amerikai kontinensen. A hivatalos Anglikán Egyház nem tudta vállalni ezt a missiós tevékenységet, több konfliktus után a metodista mozgalom kénytelen volt önálló egyházi formát felvenni, így jött létre az 1740-es években a Metodista Egyház, amely ma 50 millió feletti tagot számlál az egész világon.

Nagybritanniában és Írországban a Wesleyan Methodist Church (Wesley-i Metodista Egyház) elnöki vezetéssel, a világ többi részén pedig püspöki vezetéssel működik a Metodista Egyház (Egyesült Metodista Egyház, angol neve United Methodist Church).

Magyarországon 1890 óta folyik metodista egyházi tevékenység. A magyarországi metodista misszió a mai Vajdaságban kezdődött, és az első világháborút követően került át a magyar munka központja Budapestre. Jelenleg 11 körzetben van állandó igehirdetés, gyermekek és ifjúság közötti munka. Egyházunk két idősek otthonát tart fenn 50 fő gondozottal.

A Metodista Egyház alapvető tanítása
Az egyház alapvető tanítását Wesley János fogalmazta meg, melynek lényege:
A Metodista Egyház a ránk hagyományozott Istenbe vetett keresztyén hitet vallja, amely szerint Isten a mi megváltásunkra Jézus Krisztusban emberré lett, és aki a Szentlélek által állandóan munkálkodik a történelem során.
Hitbéli elődeink megerősítették azt az ősi keresztyén evangéliumot, amint azt az apostoli hitvallásban az ősegyházban megfogalmazták, és saját viszonyaikra alkalmazták azt. Prédikálásuk és tanításuk a Bibliában gyökerezett, a keresztyén hagyomány által nyert alakot, a tapasztalat által vált életszerűvé, és az értelem által ellenőrizték azt.

Más keresztyén egyházak tagjaival együtt hitvallásunkban bizonyságot teszünk a Szentháromság Isten, az Atya, Fiú és Szentlélek mellett. Minden keresztyénnel együtt erősen ragaszkodunk a Jézus Krisztusba, és általa történő megváltásba vetett hithez. Hiszünk abban, hogy Isten üdvözítő szeretete a Szentlélek munkálkodása által nyer testet az egyéni ember életében és a hívők közösségében. Mi Krisztus egyetemes egyháza részének tartjuk magunkat, amelyben az imádás, az igehirdetés és a szolgálat révén egyetemlegesen kapcsolódunk Krisztushoz.

Mint metodisták, más keresztyénekkel együtt:
- Hitbeli kérdésekben feltétel nélkül hisszük a Biblia tekintélyét.
- Valljuk a személyes megtérés szükségességét, Isten megelőző kegyelmét, a megtérésben nyert bűnbocsánatot, a megigazulást és az üdvbizonyosságot.
- Fontosnak tarjuk a gyakorlati életszentséget, az életszentségben való fejlődést és a hitből fakadó jó cselekedeteket.
Hitelveinket, és egyházunk szervezeti és működési szabályait a következő dokumentumok foglalják össze:

Alkotmány
Egyházrend
Szociális alapelvek és szociális hitvallás

Szentségek
Egyházunk két szentséget ismer:
- Keresztség
 Gyermekkeresztség
 Felnőtt keresztség (csak akkor gyakoroljuk, ha az illető nem részesült korábban már gyermekkeresztségben, akár más egyházban is.)
- Úrvacsora
Két szín alatt szolgáltatjuk ki az úrvacsorát. Az úrvacsorán való részvételnek nem feltétele az egyházunkban való tagsági viszony. A szereztetési igékben megfogalmazott feltételekre azonban felhívjuk a figyelmet az úrvacsora vétele előtt.

Konfirmáció
Egyházunk tanításait összefoglaló katekizmus (Káté) tartalmát szervezett oktatás keretei között sajátíthatják el gyermekeink, illetve tagságra jelentkezők. A megszerzett tudásról általában ünnepi istentisztelet keretében tesznek bizonyságot a konfirmációs oktatáson résztvevők.

Tagsági viszony
Az egyháztagságot két formában értelmezzük és tartjuk nyilván anyakönyveinkben:
- Megkeresztelt tag
A nálunk keresztelt gyermek nyerheti el ezt a státuszt.
- Hitvalló tag

A tagságra törekvő személy kérheti ezt a tagsági formát. Ennek feltételei:
 Keresztség (akár más egyházban kapott gyermekkeresztség is)
 Egyházunk tanításának ismerete konfirmációs oktatás alapján.
 Személyes hitéről tett bizonyság a gyülekezet előtt.
 Nyilatkozat az egyház rendjének ismeretéről és annak elfogadásáról.

Egyházi szolgálatok
- Felszentelt püspökök
- Kinevezett szuperintendensek (püspök által)
- Felszentelt lelkészek (teljes joggal)
- Helyi lelkészek (korlátozott joggal)
- Diakónusok
- Laikus igehirdetők
- Gyülekezeti elöljárók (presbiterek)
- Egyháztanács tagok
- Bizottságvezetők

Szervezeti hierarchia
- Helyi gyülekezetek
Vezető lelkészét a püspök nevezi ki határozatlan időre
- Gyülekezeti körzet
Egy, vagy több helyi gyülekezetből áll. Vezető lelkészét a püspök nevezi ki határozatlan időre.
- Évi konferenciai körzet, Évi Konferencia (ÉK)
Az évente ülésező ÉK a metodista egyház legfontosabb törvényhozó és végrehajtást irányító fóruma. A hozzá tartozó gyülekezeti körzeteket irányítja. Vezetője a püspök által kinevezett szuperintendens, két konferencia ülés közti időben a szuperintendens tanácsadó szerve az ÉK által 4 évre választott Egyháztanács.
Az ÉK tagjait a körzeti konferencia választja 4 éves megbízatásra. Itt választják meg a Centrál Konferencia (CK) és a Generál Konferencia (GK) küldötteit. Az ÉK ülésein a püspök elnököl.

- Centrál Konferencia (CK)
A hozzá tartozó ÉK-kat koordinálja. Vezeti az ÉK küldöttei által választott püspök. A CK 4 évente ülésezik.
- Generál Konferencia (GK) a teljes metodista egyház legfőbb törvényhozó és tanácskozó szerve. 4 évenként ülésezik. Az ülések közti években az egyházat a Püspökök Tanácsa irányítja. A GK-n hozott határozatok csak úgy lépnek hatályba, ha az ÉK-k minősített többsége azt jóváhagyja. A metodista egyházban (United Met. Ch.) a püspöknél magasabb egyházi méltóság nincs. A püspököket az illetékes CK-n választják a lelkészi és laikus (polgári) küldöttek. A püspökök felszentelését ünnepélyes istentisztelet keretében 2 már korábban felszentelt püspök végzi.

Ökumenikus kapcsolataink

Egyházunk - tanításából fakadóan - ökumenikus nyitottságú, ökumenikus együttműködésre törekszik, ökumenikus szervezetek és megmozdulások tagja (pl. Magyarországi Egyházak Ökumenikus Tanácsa, Európai Egyházak Közössége. helyi ökumenikus lelkészi közösségek, Ökumenikus Szeretetszolgálat, Ökumenikus imahetek és ünnepségek, stb.).

Kiadványaink
Metodista című folyóirat, országos, megjelenik 2 havonta
Csendes percek – napi áhítatok, megjelenik 2 havonta
Hírlevél – körzeti lap, havonta jelenik meg papír és elektronikus formában (olvasható a körzet honlapján).
Parókiám az egész világ – Wesley János naplója (megjelent Pécs 1991)
Keskeny utak – tanulmányok a Magyarországi Metodista Egyház történetéről (megjelent Budapest 2005)
John Wesley prédikációk I. II. III. – (megjelent Názárati Egyház Alapítvány)

Evangélikus Egyház


Cím: 7696 Hidas, Kossuth Lajos utca 84.

Az evangélikus németek Németországban két külön településről jöttek, különállásukat egészen a kitelepítés utánig megőrizték, kifejlesztve ez idő alatt a böllenkedésnek párját ritkítóan kifinomult magasiskoláját, ame­lyet a satnya utókor már nem bírt, és vagy elment a kisegyházakhoz, vagy egyszerűen felhagyott vele.

1862-ig mindkét gyülekezetrész Kismányok filiája, Ráchidasnak döngölt falú oratóriuma volt, a gazdagabb Némethidasnak egy közeli kolostorrom bontási anyagából épített temploma 1792-ből.
1862-ben egye­sül­tek először, ekkor hívják meg első lelké­szüket, Haffner Lajost. A frigy egészen 1876-ig tartott, amikor is hivatalosan újfent különváltak (a német-hidasiaknak feltehetőleg nem volt ínyére Haffner Mekényesre távozta után a Ráchidasiak által megválasztott Péter Lajos, mert más lelkészek végezték a kazuális szolgálatokat az anyakönyv tanúsága szerint. 1883-ban újra egyesülnek, lelkészük Péter Lajos.

Ez az egyesülés azonban nem jelent szószék- és úrvacsorai közösséget. A rácfalusiaknak 1907-ig állt az imaházuk (fotón őrizzük a homlokzatát és a belsőjét II. József azóta eltűnt portréjával), ennek lebontása után az iskolában tartották az istentiszteleteket, esküvőket, mindent – járni kár volt, úgysem fértek be. Az 1922-ben építeni tervezett közös templomból csak a papiros maradt. Megmaradt a merev rend is: a lelkész és a tanítók váltották egymást, délelőtt és délután, emitt és amott.

A Volksbund gimnáziumot működtetett a faluban – a háború vége után, a Krausz által már 1937-ben deficitesnek talált bánya széncsatabeli győztes újramegnyitása után könnyű volt az itt maradt hajdani tanulókat bezsarolni a pártba – családon belüli ellentéteket szítva a gyülekezetben, azaz a hajdani gyülekezet maradékában. A háború alatti legnagyobb lélekszám 2017 a háború utánra 250-re csökkent, jellegi becsült lélekszáma 150. Utolsó önálló lelkésze Allinger János volt, aki 1965-ben kivándorolt Németországba. Azóta Bonyháddal társult. Templomát (a német-hidasi templomot) a kitelepítettek adományaival sikerült a 200. éves évfordulóra tatarozni.

Lelkész: Krähling Dániel, Aradi András
Gondnok: Hambuch Ferencné
Presbiter tagok: Desner Henrikné, Mózes Jánosné, Schäffer Henrikné, Hufnágel Istvánné

Istentisztelet minden vasárnap 8:30-kor.

Katolikus Egyház


Cím: 7696 Hidas, Kossuth Lajos utca

A templomot – eredetileg családi kápolnaként – 1784-ben kezdték építeni, copf stílusban. A mellette lévő kastélyhoz tartozott, mely Kalydachy Antal öröksége volt.
Kalydachy Antal halálának emlékére felesége és gyermekei egy fekete márványtáblát helyeztek el a templomban.
Tehát a templom a kastéllyal és a földbirtokkal együtt Kalydachy vagyon volt, de az utolsó Kalydachy – pap lévén – a kápolnát az egyházra hagyta. A család kihalása után a kastélyt és a földeket a Kardoss család vette át.

Mivel a templom eredetileg családi kápolnának épült, a későbbi egyházközösség számára szűknek bizonyult, felmerült a bővítés igénye. A munkálatok 1980-ban kezdődtek, de tekintettel kellett lenni az épület műemlék jellegére is. A „toldás” a templom apszisát körbeölelve, a különböző egyházi szertartásoknak helyt adva bővíti a kápolnát.

Szentmise: vasárnap 9:15
Sekrestyés: Derék Ferencné, Hidas 0672/457-291
Egyházközség világi elnöke: Nagy Lajosné, Hidas 0672/457-306
Plébános: Wigand István, Mecseknádasd 0672/463-173; 0630/650-8151
E-mail: plebania@mecseknadasd.tvnet.hu

Református Egyházközség












Cím: 7696 Hidas, Kossuth Lajos utca 79.
Telefon: 0672/457-106
Lelkipásztor: Gyenge Károly


Polgármesteri
Hivatal

7696 Hidas,
Kossuth Lajos utca 50/II.
Telefon: (72)457-101 és (72)457-117
Fax.: (72)457-101

Ügyintézők és
ügyfélfogadási idők

 
 
Eseménynaptár
Ke
Sze
Csü
Szo
Va

Kattintson a dátumra
 
 



Hőtérkép


 

Hidas Posta
nyitvatartása



7696 Hidas, Kossuth Lajos u. 24.
Telefon: (72) 457-100
Fax: (72) 457-124

Hétfő: 08:00 - 16:00
Kedd: 08:00 - 16:00
Szerda: 08:00 - 16:00
Csütörtök: 08:00 - 16:00
Péntek: 08:00 - 16:00
Szombat-Vasárnap: ZÁRVA

Orvosi rendelés
Dr. Csákármis Ilona,
háziorvos



7696 Hidas, Petőfi Sándor utca 2/b
Mobil: (+3670) 773-2785
Telefon: (21) 202-9861

Hétfő: 08:00 - 12:00 óra
Kedd: 12:00 - 16:00
Szerda: 08:00 - 12:00 óra
Csütörtök: 08:00 - 12:00 óra
Péntek: 08:00 - 12:00 óra

Könyvtári
nyitva tartás!



Helyszín: Művelődési Ház
7696 Hidas, Erkel Ferenc utca 8.
Telefonszám: 72/457-101
Könyvtáros:Molnár Ágnes

Hétfő: 15-19
Kedd: 15-18
Szerda: 15-18
Csütörtök: Szünnap
Péntek: 15-18
Szombat: 8-11

Látogatóink 2013. december 1-től, eddig 19357 oldalunkat tekintették meg

Minden Jog Fenntartva © 2013 Adatvédelmi Szabályzat | © MBM Studió 2013.
Utolsó módosítás: 2017. február 06. hétfõ